Bevallom én nem.
Állandóan azt figyelem, hogy vajon szép lesz? Jó lesz? Fog tetszeni másoknak? Az egyszerűsített formáknál (most gyakran foglalkozom ezzel) rendszeresen üti fel a fejét, az, hogy én ezt nem tudom. Nem tudom a legjellemzőbb karakterét megragadni az adott figurának. Jobb vagyok a fotórealisztikus rajzolásban.
Miért mégis a rajztanulás? Magabiztosság. A lényeg megragadásának és adaptálásának képessége. Úgy gondolom, hogy ha már tudom uralni az agyam és a kezem, akkor tudom uralni a gondolataim, az életem is.
Most rengeteg a félelem bennem. Mi lesz, ha? És mi lesz akkor? Miért nem vagyok már ott,!
Úgy kötődik a téma a rajzoláshoz, hogy mindig is azt tartottam, a rajzolás, festés kicsinyített mása az életünkben való szerepvállalásnak. Az a jó benne, hogy az ÉLET-hez képest viszonylag homogén környezetet biztosít, így pompásan lehet kísérletezgetni.
Most úgy érzem nem kísérletezem, csak félek. Félek a változástól, a következő válságtól, a menekültektől, a költözéstől, a munkahelyváltástól, a párkapcsolatomtól.
Hozzá kellene már látnom a szisztematikus rajzoláshoz…