Igazából arról akartam írni, hogy hű, meg ha Milyen jó is rajzolni!, hiszen a megrajzolt vonalak megerősíthetők ha tetszenek, vagy teljesen kiradírozhatók, ha mégsem. Szeretem azt az analógiát, hogy a papíron (netán a falon) történő eseményeink, a bennünk születő érzelmek, bizonytalanságok, lelkesedések leképezik az életben való bizonytalanságainkat, lelkesedéseinket, boldogságunkat. Persze ennek felfedezése figyelmet igényel. A figyelemnek egy különleges fajtáját: az Önmagunkra való odafigyelést…
Szombaton újra festettünk egy gigantikus falat (18 munkaóra alatt, kb. 50 ember részvételével) a X.kerületi Gesztenye Óvodában. És bár elmélkedni nemigen volt időm, mégis tudom, hogy mit kaphattak a résztvevők tőlem/tőlünk ezen a napon. Azt a bizonyos elégedettséget. A befejezett, jól végzett munka örömét.
…mert mindig van eleje és vége a tevékenységüknek, így eredményesnek érzik magukat. Az eredmények elégedettség érzést okoznak. Ez alaptétel.
A felfestés során a hétköznapokból szándékosan kiragadva a résztvevőt készül el egy-egy mintázat, átmenet vagy szivacsfestés. Bár egyre nagyobbak a felületek és egyre több a hozzánk csatlakozó falmunkás, a lépésről lépésre felépített program továbbra is nyújtja az átláthatóságot.
…mert rövid idő alatt tudnak szemet gyönyörködtető dolgot létrehozni.
Semmi nincs a véletlenre bízva. A grafikát pontosan és méretarányosan (köszönet érte Atusnak) megtervezzük, előre kiszínezzük. A képzésen az alapvető folyamatokat megtanítjuk. Innen már csak egy lépés, építkezés és az elkészült alkotásban való részvétel folyamatosan melengeti az ember szívét.
…mert olyan emberek között tölthetik az idejüket, akikkel könnyen találnak közös pontot, közös témát.
Egymástól segítséget kérni, beszélgetni természetes egy ilyen alkalommal.
Két barátom ennek tipikus példája. Örömmel segítettek az első pillanattól kezdve a falak megvalósításában, azzal a kitétellel, hogy Ők bizony nem festenek. Aztán meghúzták az első ecsetvonásokat -az oroszlán bajszával együtt ;-D – izgulva, hogy nehogy kárt tegyenek a munkánkban. Hogy biztatnom kellett őket? Nagyon is. Ilyeneket mondtam nekik: Ugye nem mondod, hogy nem tudsz egy háromszöget sárgára kiszínezni?! Ja, hogy annyit? És belevágtak. Mindketten. Azóta önálló és összefüggő formasorokat festenek, variálják a színeket, az ecsetes technikát a szivacsos technikával. 🙂
Az én szívem pedig csak mosolyog.
