Hát holnap ismét a startvonaltól indulhatok. Összekuszáltam a délutánom rendesen egy hóbortos fodrászhoz menéssel.
Viszont a várakozás közben egy nagyszerű cikket olvastam, amiben megragadott Coco Chanel felszólítása: “Ha szárnyak nélkül születtél, hagyd, hogy kinőljenek!”
A történet egy fantasztikus csajról (anya és feleség egyébként) szól, aki kerekesszékben él gyermekkora óta.
Erről jutott eszembe az én drága, régen látott hasonlóképpen nagyszerű és életigenlő ismerősöm (szintén kerekesszékes), akivel azt terveztük, hogy úgy készítünk falfestő vagy egyáltalán festő projekteket, hogy abban vegyesen együtt dolgoznak sérültek és (elvileg) sérülésmentesek. Klassz kis integráló és érzékenyítő programot találtunk ki. Miért is nem dolgoztuk ki eddig?!
Néhány évvel ezelőtt Szovátán töltöttünk együtt 10 napot, ami pontosan a különbségek átéléséről, megtapasztalásáról és a félelmek átlépéséről szólt. Találkozásunk első pillanataiban szinte rá sem mertem nézni. Ismeretlen volt a helyzet és féltem, hogy helytelenül, esetleg bántóan reagálok. Nem is én tettem meg az első lépést, hanem ő a közvetlenségével. Aztán a 10 nap alatt volt közös túrázás, a hegyekben kintalvás és őrködés. Záró eseményként pedig egy programot kellett összállítanunk, amivel a város lakóinak megmutatjuk azt, amit a 10 nap számunkra hozott. “Képes vagyok!” lett a jelmondatunk és az egész belvárosban osztogattuk a matricákat, amiket közösen terveztünk.
Közben pedig a járó-kelők és persze mi magunk is kipróbáltuk a kerekesszékkel való navigálást, táncolást, pallón kereszül hajtást, forgást. Az egész esemény az ismeretlentől való félelem falait bontotta le. Azt hiszem mindenkinek szüksége lenne ilyen élményre, hogy nyitottabbá, érzőbbé, bátrabbá és emberebbé válhasson.
Reggel időben (5-kor) kelést tervezek és a 10 percen felül már gyakorlást is beiktatok.
