Boldogság, boldogtalanság

Egyet értek azokkal, akik azt mondják a boldogság = az elégedettséggel. Apró magunknak felállított célok szisztematikus megvalósításával.  Ugyanakkor herótom kezd lenni a közösségi oldalak ömlengően nyomasztó, szirupos műboldogságától. Sajnos, be kell ismernem, hogy bár ellentétes érzelmek dúlnak bennem ezzel kapcsolatban, mégis “kötelességszerűen” és azt meghaladóan figyelem a “boldog” virtuális valóság eseményeit is. Na, de hogy kapcsolódik ez most az én munkámhoz? 

Igazából arról akartam írni, hogy hű, meg ha Milyen jó is rajzolni!, hiszen a megrajzolt vonalak megerősíthetők ha tetszenek, vagy teljesen kiradírozhatók, ha mégsem. Szeretem azt az analógiát, hogy a papíron (netán a falon)  történő eseményeink, a bennünk születő érzelmek, bizonytalanságok, lelkesedések leképezik az életben való bizonytalanságainkat, lelkesedéseinket, boldogságunkat. Persze ennek felfedezése figyelmet igényel. A figyelemnek egy különleges fajtáját: az Önmagunkra való odafigyelést…

Szombaton újra festettünk egy gigantikus falat (18 munkaóra alatt, kb. 50 ember részvételével)  a X.kerületi Gesztenye Óvodában. És bár elmélkedni nemigen volt időm, mégis tudom, hogy mit kaphattak a résztvevők tőlem/tőlünk ezen a napon. Azt a bizonyos elégedettséget. A befejezett, jól végzett munka örömét. 

Az Élményfestők szerencsések. 

Önfeledt színezés

…mert mindig van eleje és vége a tevékenységüknek, így eredményesnek érzik magukat. Az eredmények elégedettség érzést okoznak. Ez alaptétel.

A felfestés során a hétköznapokból szándékosan kiragadva a résztvevőt készül el egy-egy mintázat, átmenet vagy szivacsfestés. Bár egyre nagyobbak a felületek és egyre több a hozzánk csatlakozó falmunkás, a lépésről lépésre felépített program továbbra is nyújtja az átláthatóságot. 

Alkotói büszkeség

…mert rövid idő alatt tudnak szemet gyönyörködtető dolgot létrehozni.

Semmi nincs a véletlenre bízva. A grafikát pontosan és méretarányosan (köszönet érte Atusnak) megtervezzük, előre kiszínezzük. A képzésen az alapvető folyamatokat megtanítjuk. Innen már csak egy lépés, építkezés és az elkészült alkotásban való részvétel folyamatosan melengeti az ember szívét. 

Mert a jó társaság kell!

…mert olyan emberek között tölthetik az idejüket, akikkel könnyen találnak közös pontot, közös témát.

Egymástól segítséget kérni, beszélgetni természetes egy ilyen alkalommal. 

Ezért dolgozom én, hogy ezeket a boldogságmorzsákat elhintsem a résztvevők lelkében, hogy aztán a rendszeres visszatérőkében már szárba szökkenhessen és virágba borulhasson. 

Két barátom ennek tipikus példája. Örömmel segítettek az első pillanattól kezdve a falak megvalósításában, azzal a kitétellel, hogy Ők bizony nem festenek. Aztán meghúzták az első ecsetvonásokat -az oroszlán bajszával együtt ;-D – izgulva, hogy nehogy kárt tegyenek a munkánkban. Hogy biztatnom kellett őket? Nagyon is. Ilyeneket mondtam nekik: Ugye nem mondod, hogy nem tudsz egy háromszöget sárgára kiszínezni?! Ja, hogy annyit? És belevágtak. Mindketten. Azóta önálló és összefüggő formasorokat festenek, variálják a színeket, az ecsetes technikát a szivacsos technikával. 🙂

Az én szívem pedig csak mosolyog.